Bármennyire is szeretnénk, rohadtul nem vagyunk tökéletesek. De éppen ez tesz bennünket egyedivé és megismételhetetlenné, hogy követünk el kisebb-nagyobb baklövéseket. Ezek által csiszolódik a jellemünk, így leszünk hibáink által egyre jobbak.
A lényeg, legyen annyi önkritikánk, hogy képesek legyünk tanulni ezekből.

Vagyis a tökéletességhez vezető út tökéletlenséggel van kikövezve.

De feltétlenül szükséges elkövetni minden lehetséges baromságot ahhoz, hogy ne ismételjük meg? Nem lehetne elég némi előrelátással és persze gondolkodással megelőzni ezeket?
Hát, ezt mindenki döntse el maga.

Az egyik legszemléletesebb példa arra, mennyire fárasztóan nehéz szembesülnünk önmagunkkal, az az, mikor összeköltözünk valakivel. Ez sokszor bár örömteli, de nehéz döntés, jó alaposan át kell gondolni. Többé nem a lehető legjobb arcunkat mutatjuk a másiknak, nem készülhetünk fel a találkozásra.

Ott van, ha akarod, ha nem.
Ott van, mikor kócos vagy, mikor borotválkozol (És tutibiztos, hogy akkor ront be a fürdőbe "csakegypillanatra", mikor AZT borotválod!), ott van, mikor eleresztesz egy aljas, de ordas pukit, mikor elalszol egy filmen a fotelban és folyik a nyálad a kinyúlt mackópulcsidra... Mindig. Mindaz, ami magányodban még természetesnek tűnt, hirtelen zavartan mosolygós pillanatok sorozatává változik.

Ezért kell jól választani. Ha sikerül, akkor sosem kerül sor egyetlen egy kínossá váló szituációra sem. Mert el tudod fogadni, hogy ott van és ő szintúgy.

Mielőtt összetolnátok a bútort, tedd fel magadnak a kérdést, meg tudsz-e birkózni ezzel. Valamint, ne feledd el A HIBÁt, amit nemre jellemzően sajnos tipikusan elkövetünk.
Hogy mik ezek?