Mivel aktuális, legyen, rendben, beszélek róla. Nem mintha egy pillanatig is zsibbasztana a dolog, de ettől még véleményem lehet róla. Amit most meg is kaptok, szép piros masnival átkötve, stílusosan.

Hazudnék, ha azt mondanám, nincs előnye a Valentin-napnak. Leginkább az, hogy utána mindenhol akciós a csoki, mert másnap már senki sem akar szivecskés bonbont venni, leszámítva azt a pár szerencsétlent, aki elfelejtette (ehhez mondjuk komoly struccpolitika kell, mert még a csapból is ez folyik januártól) és hirtelen ki kell békíteni a másikat.

Hogy mi a legnagyobb baj vele?

Éppen az, ami a többi világnappal: Mindent egyetlen alkalomba akarnak belesűríteni. Megvolt, megemlékeztünk róla, aztán végre mehetünk vissza a szokásos mederbe, másnap már hagyjábékén ezzel a marhasággal, jó?
Van rá egy huszonnégy órád, hogy szeressük egymást, aztán lila köd felhúz, maradjunk meg a realitás betonszürke alapjain, köszönöm-viszlát. Limited editon, nézd csak meg az ajándékba vett csoki díszcsomagolását, azon is rajta áll.

Ez egy egyéjszakás kaland az érzelmekkel. Kötelező, unásig ismételt, protokoll-jellegű lépések sorozata, ami ébredéskor már semmit sem jelent.
És ez valami elcseszettül szomorú. Tudod, miért? Mert a szeretet nem erről az egyetlen napról szól.
A szeretet az, mikor minden együtt töltött napotok Valentin-nap.