Az év végével elérkezik a nagy leállások ideje is, amit a legtöbb háziasszony a karácsonyi nagytakarítással hoz össze.

Ilyenkor jó alkalom nyílik arra, hogy az elodázott, pepecselős nyunyimucikra is időt szánjon az ember, szembesítve magát egyúttal azzal is, hogy mennyi látens dzsuva rakódik le és bújik meg a hétköznapok során. Az "Ó, nem is olyan piszkos ez, gyorsan végzek!" - elgondolások hamar szitkozódó vakargálássá fajulnak.

Épp egy ilyen nagyszerű tevékenykedésem közepette csapott homlokon kinyíló szekrényajtóként a gondolat, hogy nincs ez másképp bennünk sem. A hétköznapok rohanásában nincs időnk foglalkozni azzal a sok apró(nak tűnő) lelki retekkel, ami szépen felhalmozódik agyunk rejtett kis zugaiban. Ezeknek a ragacsos kis kupackáknak az eltüntetésére azonban nemhogy nem fordítunk időt még ilyenkor sem, de adunk nekik még egy löketet azzal, hogy megsokszorozzuk a stresszt mindenféle társadalmi elvárásoknak való kényszeredett megfeleléssel.

A karácsony ugyanis a szeretet helyett valójában immár a frusztráció és a konfrontálódás ünnepévé avanzsált, ami elsődlegesen az aggodalomról és az idegeskedésről szól és nem az együttlét, az összetartozás öröméről.

Vajon sikerült-e megfelelő ajándékot választanom, jaj, de nincs pénzem a tökéletes meglepetésre és ugyan mégis miből fogjuk visszafizetni a kölcsönt, de ha már itt tartunk, miből vesszük meg a bejglitölteléknekvalót, jaj, nincs pontosan olyan fenyő, amilyet megálmodtam, na meg mit szól majd az anyóspajtás, ha átjön látogatóba, ó, erről jut eszembe, Mucusék biztos hozzák azt a neveletlen gyereket magukkal, vajon mit fog összetörni, hova rejtsem el a porcelánbanyát, nehogy baja legyen...

A buzgón gyűjtögetett feszültség pedig előbb-utóbb kitör. Hiába igyekszel, hogy ne bánts meg senkit, úgyis azon fog csattanni, aki akkor épp a legközelebb van hozzád. Számos párkapcsolat ebben az időszakban éri el a kritikus krízis állapotát. Duzzogás, veszekedések, egymás fejéhez vágott sértések, amik aztán bárhová is vezethetnek. A mélyben megbújó, régi koszt egyetlen robbanással is el lehet tüntetni, de sajnos ez lényegesen fájdalmasabb mód is.

Bár időigényesebb, mégis hatékonyabb és jobb módszer rászánni az időt, hogy magasról téve az elvárásokra, valóban, érdemben együtt legyünk. Segíthetünk egymásnak kipucolni a mentális szennyet, mintegy újra felfedezve ezzel a másik egyéni gondolatvilágát. Beszélgessünk. Viccelődjünk. Nem kerül az égegyadta világon semmibe és elméletileg azért vagyunk együtt, mert szeretjük egymást. Mert odafigyelünk egymásra.